Igen nagy intenzitással pörög a Pannon Bormustra „utókommunikációja”: a külföldi bírálók többnyire pozitív írásokat nyomnak angolul a világhálóra, a magyar borászok némelyike hungarikum-káromkodásokat nyom a bajusz alá. Még jó, hogy mindez nem fordítva történik. Szemlézés és szondázás következik: kik hogyan fogadták a Bormustra eredményeit.
„Igyanak ezek egész életükben szlovákiai, meg somlói vörösborokat…!” Ön szerint ez a kifakadás egy olyan borásztól származik, akinek díjazták a vörösborát a Pannon Bormustrán? Igen, ön jól gondolja: e szavakat nem egy nyertestől hallottam. (Hangsúlyozom, ezek az értékelések véletlenül találtak meg, nem hívogattam telefonon az érintetteket, egy más témáról szóló rendezvényen futottam össze velük, és valahogy éppen erről beszélgettek…)
Vöröslő fájdalom
Az nem meglepő, hogy a Magyarországon divatos vörösborok alkotói az eredményhirdetés után csalódottak voltak, az már érdekesebb, hogy az itthon (is) elismert fehérborosok némelyike szintén morgolódott. Néhány képviselőjükkel beszélgetve az alábbi felvetéseket hallottam: azt értik, hogy a vörösboroknál a zsűri problémásnak tartotta a rosszul megválasztott szüreti időpontból adódó magas alkoholt, édességet, savvesztés miatti laposságot és a gyümölcsösség hiányát. Nem értik viszont, hogy fehérborok esetén ezek a jelenségek miért nem zavarták a bírálókat.
Ó, Miszter Alkohol!
Erről szól egyébként Csite Norbert írása is, ő a díjátadó utáni egyik mesterkurzus meghallgatása után tesz fel nagyon hasonló kérdést. Bott Frigyes csúcsborrá emelt Juhfark tételét az autentikus borokról szóló mesterkurzuson külön kiemelte pozitív példaként az egyik Bormustrás bíráló, Csite szerint azonban ez a bor éppen arra lehetne illusztráció, amit a zsűri is többször felrótt hibaként: a túlérettség és a túlextraháltság kiöli a terroirt a borból. A szerző megjegyzi, ő is (majdnem) egyetért ezzel a kijelentéssel, bár mintha a szintén csúcsborrá nyilvánított Balassa-Furmint cáfolná e tételt. Csiténél vélhetően nem lenne csúcsbor a Posta Borház Szekszárdi Kadarkája, amely a szerző szerint lekváros és málnaszörpös, tanninja túlzottan „puha és kivasalt”, jól iható, de nem hagy emlékeket.
Véleményvezérek
A magyar zsűritagok és a szervezők nem öntik a virtuális világra véleményüket, egyedül Mészáros Gabriella fogalmaz meg gyorsjelentésében néhány hasznos gondolatot a Borkollégium honlapján, ezeket néhány sorral lejjebb felidézem. Ma reggel a Művelt Alkoholista informatív interjút közöl a Bormustra szervezőjével, Nemes Richárddal, Bonkowski részletes elemzését szerdán publikálták. Igen hasznos forrás a Borrajongó blog is, ahol olvasható egyebek mellett Jamie Goode és Alder Yarrow véleménye. Jamie Goode értékelése, amely a díjátadón hangzott el, gyorsan megjelent itt, az Olaszrizling blogon.
A Mészáros Gabriella által írt Utóhang első részében a külföldiekhez hasonló a „menü”: a vörösök virgácsot kapnak, a fehérek lájkokat. A fehérborokról egyebek között ez olvasható: „a fehérborok terén óriási változás következett be. Évek teltek el úgy, hogy a külföldi zsűritagok jószerével kizárólag világfajták jól elkészített, korrekt, tiszta, de a Kárpát-medence adottságaival csekély konkrét viszont ápoló borait értékelték. A hazai fajták sokszor bizonytalan aromatikával, át nem gondolt iskolázás után kissé slampos megjelenéssel kerültek a poharakba. Ehhez képest ma eleve más a felhozatal – elvétve találni világfajtát – viszont számszerűen sok furmint, hárslevelű, juhfark (!), leányka, olaszrizling került a poharakba. Ez már önmagában jó, de még jobb az, hogy ezeknek a boroknak tényleg volt egyéniségük, önálló karakterük.”
Csúcsborból van a kerítés?
A Tanárnő azért megjegyzi, hogy az egyensúlyra természetesen a fehérborok gazdáinak is óvón figyelni kell! Mint írja, sokan a magas alkohol+lapos sav kombináció miatt hasaltak el, nincs tehát csúcsborból a kerítés a fehérborosoknál sem…
Részlet a vörösökről szóló részből: „Nekünk minden adottságunk megvan hozzá, hogy kitűnő borok szülessenek. Talajban, klímában, kitettségben, domborzati viszonyainkban és minden egyéb tulajdonság kérdésben jól állunk. Magyarul mindenünk megvan ahhoz, hogy nagyon komoly és egyben szerethető vörösboraink szülessenek. Ehhez képest tényleg sok bor készül túlérett alapanyagból, aminek egyenes következménye a korai oxidáció és az extrém alkoholfokok megjelenése. Ehhez társul sok esetben a gyenge hordóminőség. A végeredmény pedig felbillent egyensúlyú, mediterrán nagyágyúk sora. Lehet, hogy a hazai fogyasztóközönség tényleg megkívánja ezt a stílust, de érdemes lenne talán átgondolni, hogy mi az, amit nemzetközi megmérettetéseken célszerű bemutatni.”
Besurranó világfajták
Igen tanulságos az a lista, ahol a legjobb 100 bor olvasható (a nyertesek felsorolása alatt). Itt láthatóak a Pannon Bormustra „Oscar-jelölései”, vagyis azok a borok, amelyekről az ítészek első körben még úgy gondolták, hogy csúcsborok lehetnek. A fehérek között meglehetősen sok a csúcsborságra esélyes világfajta, persze akadnak bőven „magyarok”: furmint, olaszrizling, királyleányka, cserszegi fűszeres.
A vörösöknél az éppen kicsúszók sorában olvashatók a többek által hiányolt ismert nevek: Dúzsi, Heimann, Vida, Csutorás, Eszterbauer, Jekl, Takler, Sebestyén Csaba, Thummerer, Szeremley. Szeremleyék egy Syrah tétellel közelítették meg a legjobban a célt. Ismerve a zsűri syrah-vonzódását, ezen nem is lehet csodálkozni.
Az olaszrizling harcosa
Hasznos poszt olvasható a Borravalón, ahol például megszólal a 3 csúcsbor-címet is begyűjtő Somlói Apátsági Pince egyik tulajdonosa, Balogh Zoltán. Megtudhatjuk tőle, hogy ő nevezte az Olaszrizlinget is, szerette volna bebizonyítani, hogy e fajtában is van spiritusz. Zoltán nyilván nincs rászorulva arra, hogy vigasztalgassam, de nem tudom nem megjegyezni: szuper az a bor, és attól, hogy most nem kapott kiemelést a mustrán, nem ér kevesebbet!