Borfesztivál, első nap, vörösborok. A legjobbak: Balla Géza Sziklabor, Eszterbauer, Gál Lajos, Pók Tamás, Simon József, Weninger. Második rész.

Az első részt betöltötte a Balla Géza prémium Kékfrankosa iránti rajongás, most következik a többi, szintén emlékezetes bor.

Pók Tamás: Nagygalagonyás Kékfrankos 2009

A dűlő: 28-30 éves szőlő, tőkénként 5 fürt terem. Fürtválogatáskor a kisebb fürtöket hagyják a tőkén, így általában nem megy 1 kilogramm fölé tőkénként a termés mennyisége. Tamás jellemzése szerint viszonylag gyorsan fejlődő, lágy, bársonyos tanninokat ad a Nagygalagonyás, „a savak szépen belesimulnak a testbe és a tanninok közé”. Többnyire 1-1,5 éves érlelés után készen van, jól iható az itteni bor. A szüretre itt általában két héttel előbb kerül sor, mint a Nagy-Eged dűlőben. Savban, tanninban, zamatanyagban gazdagabb borok teremnek itt, de nem érlelhetők olyan hosszú ideig, mint a Nagy-Egedről származó tételek, az ottani Kékfrankos esetében Tamás 20 éves érlelési potenciálról beszélt.

A bor: Telt, gazdag, szinte „mediterrán” illat, málnára, cseresznyére emlékeztető illatjegyek és zamatok. A kedves illat után izgalmas új vonalat jelent a kortyban mutatkozó délceg, de nem túlzó sav. Eleinte uralja is a terepet a sav, aztán szépen felépül a zamat illathoz hasonló világa.

Pók Tamás: Nagy-Eged Kékfrankos 2009

A dűlő: soványabb a talaj, kevesebb a víz, ezért koncentráltabb, szikárabb lesz minden alkotóelemét tekintve az itteni bor. A tőkénkénti terhelés itt is 5 fürt, de a köves talajban a szőlőnek küzdelmesebb az élete, a nagyobb erőkifejtés pedig koncentráltabb termést eredményez. A Nagy-Eged dűlő a néhány éve újra betelepített Eged-oldal dűlő közvetlen szomszédja, mindkettő déli kitettségű. A Nagy-Eged a híres hegy szoknyáján helyezkedik, nyugati széle kissé nyugatra görbül, így már Eger felé fordul. A két dűlő közötti különbséget leginkább a tengerszint feletti magasság jelenti: az Eged-oldalon magasabban, 350 méter fölött vannak a szőlők. Egyes ültetvények elérik az 500 méter feletti magasságot, itt találhatók a legmagasabban termő szőlők Magyarországon. A Nagy-Egeden az ültetvények 200-350 méter közötti magasságban helyezkednek el. Ahogy az erózió viszi lejjebb a tápanyagban gazdag talajt, úgy növekszik a termőréteg „gazdagsága” és vízmegtartó képessége. A borok szempontjából ez nem jó hír, „ellustul” ugyanis a szőlő, ezáltal alacsonyabb koncentráltságú alapanyagot terem. A Nagy-Egeden ezért nem a dűlő legalsó részéről, hanem a felsőbb régiókból származnak az igazán jó borok. Az alsóbb részből szüretelt szőlőből a Pók Pincészetben rozé, vagy Négykezes készül, ezeknél a boroknál nem jelenik meg a dűlő neve. Pók Tamás szőlői 250 és 350 méteres tengerszint feletti magasságon helyezkednek el a Nagy-Eged dűlőben.

Tamás arról is beszélt, hogy a kékfrankos itt más karakterű bort ad, a dohányra emlékeztető, valamint a borsos jelleg egyértelműen a dűlőnek köszönhető.

A bor: meggyes, dohányos, a borsos karakter határozottan mutatkozik. Az íz nagyon komplex, érződik, hogy gazdagabb, minerálisabb a bor a másik kékfrankos-tételhez képest.

Pók Tamás: Pajdos 2009

A dűlő: Eger és ostoros között található, félúton. Pók Tamás 7 fajtát telepített ide 2002-ben és 2003-ban: kékfrankos, kadarka, „sajnos nem tudtunk lemondani a cabernet fajták struktúrájáról és tanninjairól”, merlot, pinot noir, syrah. Nyolcadik utasként néhány tőke tempranillo is érkezett a Pajdosba, a 2009-es összeállításba ezek termése is belekerült. A telepítés annak szellemében történt, hogy innen lehessen egy dűlőből superior besorolású Bikavért készíteni. Tamás úgy vélekedett, hogy a magasabb szintű bikákhoz sem szükséges 6-7 féle bornál több.

A bor: nagyon harmonikus, bársonyos, ugyanakkor kitűnik az élénk és igen finom savszerkezet. Az erjesztés során kézi csömöszölés történik, préselés nincs, színlé kerül a fahordókba. Tizenöt hónapos érlelés után, szűretlenül kerül palackba. Komoly bor, 4000 forintos fogyasztói ára a helyén van.

Gál Lajos: Kadarka 2009

A Pajdos dűlő termése ez a bor, csupán 5-600 palack készült belőle, ez még Gál Lajoséknál is mikrotételnek számít. Egerben amúgy sincs manapság sok kadarka, mintegy 30 hektáron terem, pedig valaha a borvidék fő fajtája volt. Magyarországon összesen 530 hektárnyi kadarka található, ebből 300 hektár a Kunsági borvidéken.

Ez a kadarka a Pajdosnak egy olyan részén terem, ahol gyakorlatilag nincs termőréteg, így a tőkék közvetlenül a riolittufában élnek. Az olaszrizlingeken kívül a pincészetnél nem kerülnek önállóan palackba az egyes fajták, ez a kadarka kivétel, mert megérdemli – tudtam meg Gál Pétertől.

A jobb kadarkák átlagához képest intenzívebb, koncentrált a bor, a színe is egy árnyalattal sötétebb a megszokottnál, de azért még bőven kadarkás.

Gál Lajos: Egri Bikavér Superior 2008

Kékfrankos (45 százalék körül), cabernet sauvignon (25 százalék), merlot (20 százalék alatt), kadarka és menoir. Egy év újhordós érlelés után került palackba. Szépen érett, harmonikus, komoly bor, fogyasztói ára 3-4000 forint között.

Simon József: Egri Bikavér 2009

Simon József „alapbikájának” 2008-as évjárata nagy kedvencem volt, igen jó bor, igen jó áron. A 2009-es méltó utód, sőt, feszesebb szerkezetűnek tűnik, talán savai is virgoncabbak. Simon József azt mondja, ő egy kicsit jobban szerette a 2008-ast. A 2009-esben valóban nincs meg az az izgalmas fűszeresség, amely az elődöt jellemezte. Eltérő karakter a két bor, de mindkettő szerethető.

Weninger: Kékfrankos Balf 2009

A Bortársaság standján két kékfrankos kóstolható: Weninger és Bott Frigyes. Már benne jártunk a zárórában, a biztonsági emberek a korábbi évek gyakorlatához képest feltűnő empátiával, barátságosan próbálják elhessegetni a borkóstolókat, ezért csak egy kékfrankost tudok kellő figyelemmel kóstolni, a Weningert. Ez az „alapcucc”, pontosabban az egyik alapkékfrankos, mert ez Balf elnevezéssel fut, a Bortársaság honlapján pedig Sopron felségjelzésű darab látható. A balfi enyhén minerális, kellemesen fanyar, mintaszerűen hozza a formát: nem nagybor, de a „laza ivóbor kedd esti átlagvacsorához” kategóriát bőven túlugorja.

Eszterbauer Tivald 2009

A nap korábbi szakaszában kóstoltam ezt-azt, közülük nagy erőkkel magaslik ki Tivald. Ez egy tiszta cabernet sauvignon, jól hozza a fajta a szépségeit, és az Eszterbauer Pincészet stílusának megfelelően jól egyensúlyoz a túlzóan mediterrán jelleg közelében. Érett, telt, gazdag, nagyon zamatos bor, de a lusta „lekvárosságot szépen” elkerüli.

Fehérvári út