Magyarország legdrágább vörösbora minden bizonnyal a Ráspi Máté 2006, hiszen listaára 50 ezer forint. Most azonban egy másik Ráspi borról lesz szó, az 1800 forint körüli áron megvásárolható 2007-es Kékfrankosról, amely viszont Magyarország egyik legjobb ár-érték arányú bora.
Ráspi, azaz Horváth József a leghálásabb téma egy borblogban, legendája számos. Ő a mi fertőrákosi mentalistánk, akit minimum druidaként, Sopron Mágusaként illik emlegetni. Mindettől azonban most eltekintek, bölcsességet színlelve kijelentem: nem az ember, hanem a bor a lényeges. Néha (gyakran) hajlamosak vagyunk belesétálni a legelemibb marketing-csapdába, és azt gondolni, hogy a bor azért jó, mert a borász vidám – nagydumás – szimpatikus és generálisan különleges ember. Vagy, ami még rosszabb, az ötödik vidám – nagydumás – szimpatikus és generálisan különleges borászt megismerve azt hinni, hogy az összes magyar borász egy stand up comedy sztár, született arc, imádnivaló kuriózum és kommunikációs zseni, ha pedig nem az, akkor sámán. Hát nem. Sorolhatnám, de nem sorolom, azokat a kitűnő bormestereket, akik a „mogorva, emberkerülő, nem tud és nem szeret beszélgetni, vagy éppen ellenkezőleg, idegesítően sokat beszél, ráadásul igen fárasztó dolgokat” kategóriába tartoznak, boraikat mégis különlegesnek, vagy legalábbis jónak tartjuk. Persze ettől még igaz az a megfigyelés, hogy a borászok többnyire jó fejek, de boraik általában nem ettől jók, ha jók. Erről az összefüggésről több helyen lehet olvasni, például itt.
Témázás
A „Magyarország legdrágább vörösbora” cím részben marketingfogás részemről, mint ahogy nyilván az Ráspi részéről is. A 2006-os Máté Cuvée kerülhetne, mondjuk, 12500 forintba, akkor sem vásárolnának többet belőle, és akkor is nagy lenne a sivalkodás, hogy milyen drága/túlárazott, stb., stb. Mennyivel nagyobb durranás, fricska 50 ezer forintot írni az árcédulára, ez már olyan rengeteg, hogy csak suttogni mernek róla, máris kész a suttógó-reklám. A Ráspi-árlista valójában arról szól, hogy az eleje brutálisan jó ár-érték arányú borokkal van tele, a közepén és a tetején pedig reális, bár sokaknak már megfizethetetlen árakat találunk, a végén pedig ott tornyosul a 2006-os Máté, amitől mindenki hápog, meg suttog.
Komoly kékfrankos
Tehát ne a körítésre, hanem magára a termékre figyeljünk. Ez a termék jelen esetben a 2007-es Ráspi Kékfrankos. Illat: föld, gomba, szárított narancs, aszalt barack. Nagyon érett, nagyon komoly illat, amelyben néha érződnek a Soproni borvidék csillámpalás-mészköves talajának jellegzetes üzenetei. Zamatban folytatódnak az illatban észlelt összetevők, leginkább talán a talaj és az aszalt gyümölcsös vonal érződik, de teljesen szárazboros kivitelben. „Szájbetöltő” élmény, élénk, nagyon finom savak. Kifogásolni talán az utóíz nem kellő hosszúságát lehet, illetve azt, hogy a hosszú lecsengésben szinte kizárólag az amúgy szerethető savak érződnek, a zamat egyéb elemeitől itt már el kell búcsúznunk, kivéve egy nagyon finom, közepesen marcipános hatástól.
Felbontás után 2-3 nappal is rendben van a bor, ekkor azonban a sav kissé már hangsúlyos, a korábbi finomságok pedig (az illat kivételével!) egy fokkal halványabban érződnek, de jelen vannak. Mondani sem kell, hogy mekkora erény, ha egy bor a bontást követően három nappal is rendben van, és (majdnem) azt az élményt hozza, mint a kidugózás utáni órákban. Erős 7 pont, ezért az árért (1800 forint körül) tuti vétel, örvendezzünk.