Két út állhat a Tokaj Kereskedőház előtt – vélekedik Tokaj-Hegyalja Hegyközségi Tanácsának elnöke. Helyzetelemzése pontos, de csak abban az esetben, ha elfogadjuk azt a rossz sémát, amitől Hegyalja szenved. Előnytelen környezetben nem érdemes jó megoldásokat keresni, magát a struktúrát kell megváltoztatni.

Marcinkó Ferenc kitűnően megfogalmazza azt az ördögi kört, amiben a Tokaj Kereskedőház Zrt., és így a borvidék egy jelentős része forog. A Borsodonline-nak nyilatkozó szakember kifejti: ha az utólagos édesítéssel kapcsolatos kritikákat elfogadja az állami pincészet, akkor két út állhat előtte. Egy: továbbra is édesít, de az ilyen terméket nem Tokaji, hanem Zempléni néven hozza forgalomba, vállalva az ezzel járó pénzügyi veszteségeket.

Kettő: csak olyan édes bort palackoz a jövőben, amelynek édessége természetes úton születik, vagyis magasabb minőségű, tehát drágább alapanyagot vásárol és dolgoz fel. Ezzel pedig azt vállalná a cég, hogy kevesebb árualapja lenne, magasabb áron. (Ebben az esetben is üzemi veszteség a vége…)

A 22-es mustfok csapdája

Marcinkó Ferenc helyzetelemzése szerint, amelyet a Mandiner is közöl, ez azzal járna, hogy „innentől kezdve csak 22 cukorfok feletti szőlőt vesz át a Tokaj Kereskedőház Zrt. Ez egy nagyon jó, minőségi termést hozó évben is csupán maximum 10 százaléka a szőlőnek, ez viszont nagyságrendekkel megemelné a borok árát, ami kérdéses, hogy kelendő lesz-e a piacon.”

Marcinkó Ferencnek igaza van. De csak abban az esetben van igaza, ha elfogadjuk azt, hogy „nekünk így is jó”… Nem, Tokajnak így nem lehet jó. Tokaj győztes típus, minden adottsága megvan ahhoz, hogy nyerjen. Hegyalja nem szólhat arról, hogy a győzelemnél fontosabb a részvétel. Hegyalján győzni kell.

Itt az édes, hol az édes?

A hegyközségi elnök arról is beszélt, hogy „a fogyasztók zöme a félédes és az édes borokat kedveli. Éppen ezért van lehetőség a borok utólagos édesítésére az EU és a magyar szabvány által szabályozott keretek között.” Ezzel a megállapítással lehet vitatkozni. Az igényes borfogyasztók ma már elsősorban a száraz borokat keresik, ha pedig édesre vágynak, akkor nem az olcsó Tokajit fogják választani. Az alsóbb kategóriákban valóban sokan keresik a félédes, „nyalós” borokat is. De nekik miért kéne Tokajit inni? A Tokaji nem tömegbor, ne szolgáljon ki tömegigényeket!

Az nincs előírva sehol, hogy egy nagy borászatnak kötelező tömegigényeket kiszolgálnia. Egy nagyüzemben is születhet minőség. Nem a kisszériás csúcsborokra gondolok, de a sűrítménnyel édesített tömegáru és a piramis legtetején lévő presztízsbor között azért akad néhány szint.

Hegyalja állami nagyvállalata ne az édesített árut ontsa kamionszámra, hanem a jó minőségű, versenyképes áron megvásárolható száraz tételeket, ezek mellé pedig magasabb minőségű száraz és édes borokat. El lehet, és el is kell jutni oda, hogy a szőlőtermelők egyre magasabb minőségű alapanyagot kínáljanak a Kerháznak, és a cég ezért tudjon megfelelő árat fizetni.

Búsuló borász – nem menő

Ne fordulhasson elő, hogy a Kereskedőház vezetése azon kesereg: a kívülről, más borvidékekről érkező felvásárlók magasabb árat tudnak kínálni, így ők viszik el a jobb alapanyagokat.

Tokaj-Hegyalján kívül Magyarországon van 21 borvidék, gyakorlatilag mindegyik alkalmas arra, hogy félédes borokat produkáljon, arra meg különösen alkalmas néhány régió, hogy mustsűrítménnyel édesített populáris tételek száraz alapborait szolgáltassa, nagy mennyiségben. A párszáz forintos borocskákat másutt kell megtermelni, Tokaj-Hegyalja ennél sokkal többre hivatott, sokkal többre képes!

Erről kellene szólnia a Tokaj Kereskedőház átalakításának. Létezik tehát egy harmadik út a fent említett kettőhöz képest, és remélem, hogy sikerül végre megtalálni.