Splitben a halvacsorához egy isztriai fehérbor tűnt a legjobb választásnak, szerettük, több palack is lecsúszott, nagy volt a társaság. Gianfranco Kozlovic Malvazija 2011.
Horvátországi villámhétvégénk minden szempontból nagyon finom volt, aprócska problémánk egyedül az lehetett, hogy fehérboros vonalon kissé nehezen találtuk meg az irányt. A pénteki ebéd borválasztásakor ugyan előugrott egy igen ügyes grasevina, vagyis olaszrizling, végül mégsem ez került az asztalra, talán nem bíztunk benne eléggé, hiszen „csak” a házbora kategóriában futott. Valóban nem volt különleges tétel, de nekem végül jobban tetszett, mint a palackos versenyző.
Eltévedt bárány
Az én szempontomból történt rosszabb is az ebédnél, a bárány. Másodmagammal estem csapdába Skradin ikonikus éttermében: kemény, gyakorlatilag teljesen ehetetlen „bárány” érkezett elénk. A többség tányérjára hal vagy csevap került, az ő arcukat a jól választók elégedettsége színezte. A birkaszekció megérdemelt büntetésében a vörös házbora is tekintélyes tétellé nőtt, a kissé illós és kissé dohos syrah szomorúsága jól passzolt a bárány silányságához. Titkos tippként eláruljuk, itt borjút se rendeljenek, a többi étel viszont nagyon jó, engem is megmentett az előétel poszton fellépő füstölt tonhal.
Józsi az úthengerrel
A szombati vacsora viszont mindenért kárpótolt. A Konoba Kod Joze Split egyik nevezetessége, életem scampi rizottóját köszönhetem a helynek, a halak is nagyon a helyükön voltak, a kiszolgálás és a hangulat nemkülönben perfekt.
Itt a borral sem lehetett mellényúlni, a kirendelt Malvazija szépen hozta az előírásos gyümölcsösséget és virágos jegyeket, élénk volt, lendületes, tartalmas és nagyon finom. A Kozlovic pincészet fehérbora tökéletesen működött magában, jól muzsikált ételek mellé is.
A vacsora sokadik fénypontjaként a közelünkben ülő, egyházzenei tudományos konferenciára érkező norvég férfikórus kinézetű társaság bebizonyította, hogy ők pontosan azok, aminek látszanak: helyből templomkórussá alakultak, reneszánsz hangulatú énekléssel tarkítva az amúgy is multikulturális miliőt. A világzenei produkcióból mi sem maradhattunk ki, a magyar műnóta- és népdalkincs néhány veretes darabját harsogtuk (vonyítottuk?) bele a balzsamos dalmát éjszakába. Később volt Sárga rózsa is… Nekem úgy tűnt, hogy az előadás a templomi kórus tagjainak is tetszik, bár az arcukra kiülő mosoly esetleg nem volt őszinte, mindenesetre egy ideig felelgettek nekünk, kórustanilag.
Lehengerlően jó este volt.
További információk horvát borokról a Pécsi Borozó weboldalán, itt és itt. Az idei Budavári Borfesztiválon Horvátország volt a vendég, eső után köpönyeg jelleggel itt lehet tájékozódni a témában.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.