Jásdi István „a furminttal szemben már-már kialakuló kisebbrendűségi érzésről” beszélt, amit az olaszrizling-termelők igyekeznek elkerülni, de talán nem mindig sikerül nekik. A csopaki éves összejövetelek igen hasznosak, de más megoldásokra is szükség van. Ezért indítottam ezt a blogot, és ezért kezdtem szervezni egy olyan klubot, szakmai fórumot, ahol az olaszrizlinggel foglalkozó borászok, szőlőtermelők és egyéb szakemberek összefogása, előremozdító együttgondolkodása megvalósulhat.
Mit rákentek a századok
Tegyük gyorsan hozzá: az olaszrizlinget nem a furmint árnyékából kell kituszkolni, hanem elsősorban az elrontott hírét kell feljavítani. Ha az olaszrizling a saját lehetőségeit kihasználva önmagát adja, akkor sikerre van ítélve, ráadásul nem a többi szőlőfajta kárára, sőt!
Akit az elején megkerestem, mindenki lelkesedett, kifejezte csatlakozási szándékát. Az eddigi névsor: Borbély Tamás, Figula Mihály, Gál Lajos, Jásdi István, Laposa Bence, Szeremley László, Tamás Ervin. A szervezés jelenleg is tart, hamarosan Badacsonyba megyek, aztán somlói borászokkal találkozok.
Méltó régi nagy híréhez
Magyarországon a minőségi bort adó fehér szőlőfajták közül az olaszrizling áll az első helyen: jelenleg csaknem 4700 hektáron terem. Magyarországon 65 ezer hektáron termelnek borszőlőt, ennek jelentős részén, több mint 45 ezer hektáron valamilyen fehér fajtát. A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa összesen 97 (!) fehér szőlőfajtát tart nyilván, ám ezek közül nagyobb mennyiségben az olaszrizlingen kívül csak néhány (furmint, chardonnay, cserszegi fűszeres) van jelen.
Az olaszrizling az egyetlen olyan fehér szőlőfajta Magyarországon, amelyik helyi fajtának számít a Kárpát-medencében, a 22 hazai borvidék többségének kínálatában megtalálható és nagyon magas minőségre képes!
Mégis láncot hordunk?
A 2000-es évek elejéig a hazai piac szinte alig ismerte el a magas minőségű száraz fehérborok létét, azóta viszont a helyzet sokat változott, a fehérek szempontjából pozitív irányban. Az olasz azonban viszonylag keveset profitált eddig ebből, annak ellenére, hogy már számos esetben bizonyított a fajta, és nem egyedül a Balaton környékén. Például Egerben, vagy néhány másik borvidéken (Mátra, Villány). A lassan kibontakozó száraz fehérbor-kultusz haszonélvezője a világfajták közül a chardonnay, a rajnai rizling, a szürkebarát lett, a magyar fajták közül pedig a furmint és a hárslevelű tört az élre.
Az olaszrizling termőhelyei Magyarországon, hektár (forrás: HNT):
Balatonfüred-Csopak 858,5 | Tolna 110 | |
Badacsony 716 | Bükk 100 | |
Balaton-felvidék 534 | Csongrád 100 | |
Mátra 409 | Etyek 84 | |
Kunság 337 | Neszmély 81 | |
Balatonboglár 250 | Pécs 72 | |
Villány 220 | Zala 70 | |
Eger 215 | Hajós 55 | |
Pannonhalma 171 | Sopron 4,3 | |
Somló 160 | Mór 2,2 | |
Szekszárd 118 | Tokaj 0,6 |
Régi kardunk!
A „kezdeti időszaknak” azonban vége, a fogyasztók egyre tájékozottabbak, érettebbek, jól mutatja ezt a száraz furmintok közönségsikere. A furmint kellően előkészítette a terepet egy magyar szőlőfajta piaci felfutása számára, az országos szerepet azonban nem tudja betölteni, hiszen Tokaj-hegyalja és Somló kivételével szinte sehol máshol nem található meg. A Nagy-Somlói borvidéken 73 hektáron terem furmint, az olaszrizling 160 hektárt foglal el. Somlón olaszrizlingből van a legtöbb, a második a juhfark (93 hektár), a furmint a harmadik.
Most jött el tehát az olaszrizling ideje!
Hív a rizling
Az Olaszrizling blog szerzője, Kovács András István elindította egy szakmai kör szervezését. A szervezet célja, hogy összefogja azokat a szakembereket, akik tenni tudnak és akarnak azért, hogy az olaszrizling fajta betölthesse azt a szerepet, amelyre hivatott. A szakmai kör tevékenységében a tervek szerint minden olyan pincészet részt vesz, amelyik olaszrizling bort palackoz.
A fórumot alkotó szakemberek közösen eldöntik majd, hogy milyen irányokat, feladatokat érdemes kijelölni ahhoz, hogy elérjük a kitűzött célokat. Ha szükséges, a fórum kidolgozza majd az olaszrizling kódexet, összegyűjti azokat a szőlészeti és borászati ismereteket, amelyek alapján az adott termőhelyeken a legjobb rizlingek megszülethetnek. A cél nem az erőltetett egységesítés, hanem a minőség minél szélesebb körű emelése. Ha ehhez kódexírásra van szükség, akkor lesz kódex. Ha más megoldásokkal, másik úton jobban lehet haladni, akkor arra megyünk majd.
Mindenki szép lesz
Az olaszrizling felfuttatása nem elszigetelt, egyedi siker lesz, hiszen egy ilyen folyamat úgy működik, hogy a vezértermék húzza a többit is. Az olaszrizling népszerűsítése tehát nem a többi fontos magyarországi szőlőfajta, illetve bormárka (szürkebarát, kékfrankos, furmint, bikavér, egri csillag) kárára történik, éppen ellenkezőleg, az olaszrizling kiemelése pozitív hatással lesz ezekre is.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Trackbackek, pingbackek:
Trackback: Nagyság helyett kisebbségi érzés? 2012.03.10. 13:51:01
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.