Fantasztikus Facebook-vita alakult ki, és tart jelenleg is az Olaszrizling blog egyik posztja (Csopaki borkódex) nyomán. A hozzászólások száma 50 fölött jár, a vitatkozók 25 ezer karaktert vertek gépbe, így nincs könnyű dolgom az összefoglalással, de a téma megérdemli!
A vita azzal indult, hogy pompás dolog ez a Csopaki Kódex, de voltaképpen fölösleges, mert összezavarja szegény jó fogyasztókat. Innen néhány nap alatt oda keveredett a gondolkodás, hogy a jelenlegi hivatalos eredetvédelmi szabályozások alkalmatlanok arra, hogy a magasabb minőséget megcélzó pincészetek törekvéseit megjelenítse és támogassa, valóban szükség van tehát olyan önkéntes önszabályozási alrendszerekre, mint amilyen a Csopaki Kódex. Azért fontosak az ilyen szerveződések, mert így egyrészt sokkal több jó bor születik meg, és ezt a magasabb minőséget könnyebb is közvetíteni (kommunikálni) a vásárlók felé.
Oltalmazó ék
A vita kezdetén egyebek között arról volt szó, hogy a Csopaki Kódex az új Balatonfüred-Csopaki OEM (oltalom alatt álló eredetmegjelölés) termékleírással együtt lép életbe, mely szintén védett körzetként tartja nyilván a bortörténeti Csopak dűlőit és védett "Csopakiként” az onnan származó olaszrizling bort. A Kódex ezüst-arany szintjei erre épülnek és minden tekintetben szigorúbbak a termékleírásnál. Ezzel 4 minőségi szint alakul ki az OEM borokon belül, néhányan éppen ezt sokallották. Az alapszint a Balatonfüred-Csopaki OEM Olaszrizling (teljes borvidék), a második a „Védett eredetű Csopaki” (Csopaki védett körzet első- és másodosztályú dűlői, szigorúbb terméskorlátozás). A harmadik és a negyedik minőségi szintet a Kódex hozza be a rendszerbe: Kódex ezüst fokozatú Csopaki (védett körzet kizárólag első osztályú dűlői, még szigorúbb terméskorlátozás+egyéb kódex előírások+szigorúbb ellenőrzés), illetve Kódex arany fokozatú Csopaki (védett körzet első osztályú dűlői, kizárólag egy dűlő alapanyaga, még szigorúbb terméskorlátozás, még kevesebb vegyszerhasználat és szigorúbb ellenőrzés). Így teljes az eredetvédelmi rendszerünk – írta egyik Facebook-hozzászólásában Kovács Tamás, csopaki Kódex-titkár.
Szintháromság
Balogh Zoltán, a Somlói Apátsági Pince frontembere szerint fölösleges ennyi szint és kategória. Mint írja: „Egy kicsit olyan íze van, mintha lehetne jól csinálni és lehetne egy kicsit jobban. Ha egyszer tudjuk, hogy hogyan lehet jól csinálni, akkor miért nem csináljuk úgy? Persze ez Csopak és a csopaki termelők dolga. De szerintem minél többféle kategória létezik, annál nehezebben fogja a fogyasztó megérteni. Ráadásul minden borvidék adminisztrációja egymástól teljesen függetlenül kitalált most vagy 3-4 termékkategóriát. Komolyan elvárjuk a fogyasztóktól, hogy 20-30 magyar borkategóriát megtanuljanak és megértsenek? Szerintem ez abszurdum. Persze, szerintem mindketten, sőt mindahányan tudjuk, hogy a magyar bornak és az Olaszrizlingnek, de szerintem még a Csopakinak sem az a baja, hogy nincs elég szabály, kategória, vagy termékleírás. Persze, más borvidék sem mentes ettől a zavarosságtól... a Somlón is van vagy négy kategória és szerintem még a lángeszű szerzői sem igazán értik, hogy mire is jó ez az egész.”
Csopaki Rizling, vagyis Kovács Tamás ezt hangsúlyozta: „Az Kódex ellenőrzési rendszere a Hegyközségtől teljesen függetlenül működik, lokális szintű és épp ezért hatékony. A Kódex létrehozásának pont az volt a célja, hogy egy a fogyasztó számára is átlátható rendszer jöjjön létre valamint, hogy a borokat olyan bírálók értékeljék, akik a szélesebb közönség számára is ismertek.
Fajélesztő = boszorkány
Balogh Zoltánnak egyéb gondjai is voltak, szerinte megkérdőjelezhető, hogy „készülhet a második legmagasabb prémium kategória vegyszeres gyomirtással és fajélesztővel.”
Laposa Bence (Badacsony) védte a csopaki kezdeményezést. Mint írja: „Ha nekem kellett volna összeraknom a Csopaki kódexet, akkor én is egy-két dolgot másképpen tettem volna... DE rettenetesen fontos látni, hogy a hatályos eredetvédelmi rendszerek szinte semmilyen komoly minőségi kritériumnak nem felelnek meg, a 4 lépcső legtetejét gyerekjáték elérni, adminisztráció az egész... Így aki többet és jobban dolgozik szőlőben, pincében nincs lehetősége kifejezni (címke szintjén) az egyediségét, különlegességét. Ez még hivatalos szinten nagyon sokáig így is marad. Nincs más lehetőség, mint az önszabályozás! A fajélesztős kérdés pedig boszorkányüldözés, mindig szomorú vagyok, hogy borászok 2012-ben Magyarországon erről vitatkoznak... Ezzel nem azt mondom, hogy kötelező használni, de egy nem aromatikus, jól megválasztott fajélesztőt minden bűnök okozójának kikiáltani kimondottan szakmaiatlan és káros. A kódexben, ha a konkrét számokkal nem is, de a stílusiránnyal egyetértek. Komoly terroir borok ne cukorról és alkoholról szóljanak, vagy legalábbis ne ezt hirdessük Csopakinak, Badacsonyinak, Somlóinak. A dűlők mutassák a különbséget és ne a 23-as mustfok!!! Összefoglalva minden elismerésem Csopaknak, a gazdáknak, hogy egy világos az Ő borképüket kifejező és szigorú rendszert hoztak létre, mely minden hibájával együtt is elismerésre, követésre méltó! Kívánom Somlónak és Badacsonynak is, hogy hamarosan csatlakozni tudjanak!”
Blogra blog
Balogh Zoltán erre saját blogját idézi: „A fajélesztők használatát illetőleg én sem tartom jónak a boszorkányüldözést és szerintem sem minden bűnök okozója a fajélesztő. De ezzel együtt szerintem a természetes élesztőkkel való spontán erjesztés kulcsfontosságú a termőhely hiteles bemutatásához. Azt hiszem, semmiképpen nem vagyok egyedül azzal a véleményemmel, hogy a természetes élesztők a terroir szerves részei és az évjárathatás egyik fontos tényezői. Kiiktatásuk mindenképpen a termőhely adottságaiba való belenyúlás. Én nem tartom ördögtől valónak a fajélesztőkkel való irányított erjesztést, de sokkal inkább a termelői elképzelés a megvalósításának és nem a termőhelyi adottságok bemutatásának az eszközét látom benne. Vagyis sem a fajélesztő sem pedig a természetes élesztő nem jó vagy rossz dolog, hanem mindkettő egy-egy eszköz az adott cél elérésre.”
Gál Péter (Vidékfejlesztési Minisztérium, valamint Eger) szerint „A tájbor nevekre szükség van, az egy érdekes kérdés, hogy jó-e, ha ezek termőterülete között átfedés van. A Dunántúli névnek mindenképpen megvan a helye, ezt a nagy cégek igénylik. Borrégiós elnevezésekre is szükség van (mondjuk ehhez jól meghatározott borrégiók is kellenének), a Balatonnál szerencsére létezik is egy. Nyilván a Balaton, és különösen a Dunántúl nem a csúcsminőség helye, józan paraszti ésszel gondolkodva az ember nem ilyen nevekkel hozná forgalomba a jó minőségű, Csopakon termett szőlőből készült olaszrizling borát. Másképpen fogalmazva: a csopaki kódex nézőpontjából a Dunántúl, a Balaton és (a most még létező) Balatonmelléki nevek egyszerűen nem relevánsak.”
A fajélesztő és a termőhely viszonylatában a fő probléma Gál Péter szerint „nem a fajélesztő, mint olyan, hanem az élesztőtörzs származása és tulajdonságai: amennyiben sikerül egy jól és biztonsággal erjesztő törzset szelektálni helyben, szerintem még növelni is lehet a tipikusságot és szorosabbá tenni a termőhellyel való kapcsolatot. Amennyiben a boltból veszik, akkor persze más a helyzet.”
„Reform vagy forradalom”
A vita most itt tart: mindenki egyetért abban, hogy a mostanra kialakult eredetvédelmi rendszer a felső kategóriás borok szempontjából nem megfelelő. A megoldási javaslatok alapvetően két csoportra oszlanak. Egy: hagyjuk a rendszert, olyan, amilyen, ezen belül kell megcsinálni az alternatív eredetvédelem „kis szigeteit”. Kettő: próbáljuk meg mégis meggyógyítani az alaprendszert.
Az izgalmas vita jelenleg is zajlik, de még izgalmasabb lenne, ha mások is hozzászólnának! Hajrá eredetvédelem, hajrá együttgondolkodás! Hozzászólni lehet itt is, vagy a Facebookon.